Az Acorn jövőképe
Mi a célunk a következő 5 évre (2019-2024)?
Az Acorn célja a magyar ifjúsági vezetők segítése / támogatása / továbbképzése, hogy még jobban tudják hirdetni Isten életadó igéjét a fiataloknak. A Biblia-központú ifjúsági szolgálat gyakorlása felkészíti a vezetőket a Szentírás aktuális, bibliahű, és érthető hirdetésére.
Ennek a gyakorlására ad lehetőséget az Acorn Bibliai Képzés (ABK).
Célunk, hogy 5 év alatt az ABK által 100 ifivezető fejlődhessen abban, hogy aktuálisan, bibliahűen és érthetően tanítsa a Bibliát a fiataloknak.



Hogyan fogjuk ezt megvalósítani?
Isten kegyelmére van szükségünk, hogy elkészítsünk egy átadható képzési tervet az első 2 évben. Így lehetőség lesz több helyen is biztosítani a képzést, végül már tőlünk függetlenül is. Akik megtapasztalták a képzést és gyakorlatot szereztek, később maguk is tarthatnak ilyen képzést.
Az Acorn Bibliai Képzés mellett regionális képzések, valamint az éves Ifivezető Képzés (IVK) megtartásában is részt veszünk. Ezeken be tudjuk mutatni, hogy miről szól az ABK, és hogyan válhat az ifivezetők hasznára.
Hol tartunk a tervben?
A képzésben eddig 27 diák kapott felkészítést a Biblia tanítására fiatalok számára. Ezenkívül, sokan a regionális képzéseken keresztül kóstoltak bele az Acorn képzésébe. (Bodrogkeresztúr, Online fórum, Exodus)
Az Acorn Bibliai Képzés eddig a CORE Training név alatt futott. 2019 és 2021 között változásokon ment keresztül, hogy egy könnyebben átadható képzési program jöjjön létre, így a jövőben megtöbbszörözve a képzési pontokat és a kapacitást. Reméljük így még több diák továbbképzéséhez hozzájárulhatunk – akár egyénileg, akár más gyülekezetekkel és szervezetekkel együttműködve.
Az Acorn eredetileg ACORNCAMPS néven indult, és angol nyelvű keresztény nyári táborok szervezésével (immár több mint 20 év tapasztalattal) és ifivezetők továbbképzésével foglalkozott. Továbbra is úgy gondoljuk, hogy a táboroknak óriási értéke van. Jó lehetőséget biztosítanak evangélizációra és növekedésre, mint Jézus tanítványai. Továbbá, remek környezet lehet az ifi vezetők fejlődésére. 2021-től, mivel az Acorn a bibliai képzésre összpontosít, a táborok szervezése elsősorban a gyülekezetek kezében van. Továbbra is szeretnénk őket támogatni – kapcsolatok megteremtésével Biblia tanítókkal és angol segítőkkel, valamint tanácsokkal és ötletekkel.
Az Acorn egy angliai alapítvány (Acorn Hungary Trust: regisztrációs szám: 1127958), mely Magyarországon és a környező országok magyarlakta vidékein végzi szolgálatát. Célja a különböző gyülekezetek Biblia-központú ifjúsági szolgálatának támogatása, elsősorban ifjúsági vezetőik képzésével.